nemetado.hu

Magyar cég által kiküldetésben dolgozol Németországban, akkor ezt mindenképpen olvasd el! Katt a + jelre

Sajnálatos módon tapasztaljuk, hogy a 2023-as évtől a német Familienkasse elkezdett széleskörben elutasítani minden olyan Kindergeld igénylést, amely eseteknél a gyermek nem Németországban tartózkodik, a gyermek után más EU tagállamban kapnak hasonló támogatást, és a Kindergeldre való jogosultságot csak egy tényező váltja ki. Idézet a Familienkasse korábbi leveléből:

„A rendelet 68. cikke (2) bekezdésének harmadik mondata szerint a más tagállamban lakóhellyel rendelkező gyermekek nem jogosultak különbözeti összegekre, ha a németországi jogosultságot csak a lakóhely váltja ki, függetlenül attól, hogy a másik tagállamban keresőtevékenységet folytatnak-e vagy nyugdíjat vesznek-e igénybe. A jogosultságot akkor is a lakóhely váltja ki, ha a munkavégzés kiküldetés keretében történik, és Németországban sem a német jogszabályok hatálya alá tartozó jövedelemszerző tevékenységet, sem nyugdíjat nem vesznek igénybe.”

Teszi mindezt úgy, hogy közben semmi nemű törvénymódosítás ezidáig nem látott napvilágot ezzel kapcsolatban, egyszerűen az elutasítás indoklásában, arra hivatkozik a hivatal, hogy a gyermek lakhelye szerinti hivatal az illetékes!

Ezzel kapcsolatban azonnal felvettük a kapcsolatot a Külügyminisztérium illetékes osztályával, akik elkezdték feldolgozni az eseteket, és első körben a következő tájékoztatást adták, idézem:

„Előzetesen annyit tudunk mondani, hogy a német hatóság új megközelítése egy német bírósági ítéletre és a 2004/883/EK rendelet 68. cikk (2) bekezdés 3. mondatára hivatkozik. Ezt arra alapozzák, hogy a bekezdés szerint a kiküldött munkavállalók a magyar nemzeti jog alapján jogosultak a szociális ellátásokra, Németországban pedig csak lakóhelyük van, ez alapján nem jogosult német családi ellátásra, akkor sem, ha van munkavégzés Németországban…” 

Sajnos a jelen állás szerint a magyar cég által kiküldetésben dolgozó munkavállalók nem jogosulktak Kindergeld-et (Kindergeld különbözetet) igényelni a német államtól!

Jó hír viszont, ha 18 évnél idősebb a gyermeked és még tanul, (de már nem kap Magyarországon családi pótlékot), ez esetben keress minket bizalommal!

Ezzel kapcsolatban készítettünk egy videót is, ide kattintva tudod megnézni.

német CSALÁDI pótlék

Ha németországi családi pótlékot igényelnél, akkor bízd ránk, mert

  • nincs szükséged a német nyelv ismeretére
  • nem kell személyesen megjelenned a  német hivatalban
  • hivatalos fordítóra sem lesz szükséged, mert
  • mi segítünk a hivataloktól kapott német nyelvű levelek értelmezésében
  • rugalmasan, ügyfélbarát megoldásokkal dolgozunk
  • “fogjuk a kezed”, amíg az igénylés határozatát meg nem kapod
  • profi ügyfélszolgálat áll a rendelkezésedre nyitvatartási időben
  • Német családi pótlék igénylésed bízd ránk, mert mi tudjuk, hogyan kell elintézni!

Ha németországi családi pótlékot igényelnél, akkor bízd ránk, mert

  • nincs szükséged a német nyelv ismeretére
  • nem kell személyesen megjelenned a  német hivatalban
  • hivatalos fordítóra sem lesz szükséged, mert
  • mi segítünk a hivataloktól kapott német nyelvű levelek értelmezésében
  • rugalmasan, ügyfélbarát megoldásokkal dolgozunk
  • “fogjuk a kezed”, amíg az igénylés határozatát meg nem kapod
  • profi ügyfélszolgálat áll a rendelkezésedre nyitvatartási időben
  • Német családi pótlék igénylésed bízd ránk, mert mi tudjuk, hogyan kell elintézni!
7

Ki igényelheti a német családi pótlékot vagy a német családipótlék- különbözetet?

Ha előreláthatóan legalább 180 napnál többet fogsz Németországban dolgozni és ott is adózol,

függetlenül attól, hogy a gyermek Németországban vagy Magyarországon él, akkor igényelheted meg a német családi pótlékot.

A Kindergeld összegét azonban 2018.01.01-től már csak fél évre visszamenőleg fizeti ki a hivatal!

Mit is jelent pontosan a fél évre visszamenőleg?

Nézd meg az erről szóló pár perces videónkat!

A gyermek életkora is számít a német családipótlék igényléskor?

Igen számít! A következő esetekben járhat a német családi pótlék a gyermek életkora szerint:

  • a 18. életévet be nem töltött kiskorú gyermek után,
  • az a gyermek, aki még nem töltötte be a 25. életévét és tanulói jogviszonnyal rendelkezik (azaz főiskolára / egyetemre jár vagy első szakmáját tanulja) után, és
  • az a gyermek, aki még nem töltötte be a 21. életévét, nincsen munkaviszonya és a német munkaügyi hivatalnál álláskeresőként regisztrált, után igényelhető a német családi pótlék.

Ki után igényelhető német családi pótlék?

  • közös háztartásban élő vér szerinti gyermek után
  • közös háztartásban élő örökbefogadott gyermek után
  • házastárs gyermeke(i) után, aki(k) az igénylővel közös háztartásban él(nek)
  • nevelt gyermek után, de ebben az esetben sok feltételnek kell megfelelni
  • elvált szülőknél a vér szerinti gyermek után

A közös háztartásban élő élettárs gyermeke(i), után nem igényelhető!

Mikor járhat Németországból a német családi pótlék teljes összege?

  • Ha az egyik szülő Németországban dolgozik, ott fizeti a német adót, és a másik szülőnek nincsen egyik országban sem munkaviszonya.
  • Ha az egész család Németországban él (természetesen a törvények szerint a magyar családi pótlék folyósításának felfüggesztését kell kezdeményezned).

Mikor járhat Németországból a német családipótlék különbözet?

Egyes esetekben az úgynevezett német családipótlék különbözet jár (ugyanazon gyermekre vonatkozóan a német családi pótlék és a magyar családi pótlék közötti különbözet).

  • Ha az egyik szülő Németországban adózik, a másik szülő Magyarországon dolgozik, a gyermek is Magyarországon él, akkor a hivatal a különbözetet fogja megállapítani a német családi pótlék igényléskor.
  • A hivatal ezektől eltérően is dönthet a német családi pótlék folyósításáról, de a mi tapasztalataink szerint a fenti elvek szoktak érvényesülni.

Pár kattintással megtudhatod, hogy mennyi csp-t kaphatsz Németországból!

kindergeld összege 2023.01.01-től
Loading

A német családi pótlék igénylésének menete

A német családi pótlékot mindenképpen írásban kell megigényelni.

A német családi pótlék igénylést eredeti aláírással ellátva kell eljuttatni a német Familienkasséhoz.

Szóbeli igénylés (pl. telefonhívás útján) nem lehetséges, a hivatal az így leadott adatokat nem fogadja el a német családi pótlék igényléskor.

Továbbá nem elég, ha a magyar hivatalnak jelzed, hogy Németországból szeretnél német családi pótlékot igényelni, mert ez még nem jelenti az igénylés folyamatának elindítását, sőt tapasztalataink szerint inkább hátráltatja a folyamatot.

Legyél te is naprakész

a német adózás és családi pótlék témaköreiben!
Ne maradj le olyan fontos információkról, mint például:

  • újdonságok, aktuális ügymenetre való figyelemfelhívás
  • határidők a németországi adózás/ családipótlék területein
  • változások (eljárásbeli, hivatali, törvényi, stb…)
  • aktuális híreink, ajánlataink, akcióink

A családi pótlékot segítségünkkel is megigényelheted.

Ahhoz, hogy elkészüljön a német családi pótlék igénylésed, különböző adataidra és igazolásokra van szüksége az adott ügyben eljáró hivatalnak.

Nyomtatványcsomagjaink tartalmaznak egy tájékoztatót, egy adatlapot, és egyéb igazolásokhoz szükséges űrlapokat.

Nyomtatványok és igazolások nélkül a hivatal nem fogja pozitívan elbírálni az igénylésedet, mert kötelessége meggyőződni arról, hogy a közölt adatok valósak-e, a jogosultság valóban fennáll.

Mit kell tenned először?

Kérd tőlünk a családi pótlék igényléshez szükséges nyomtatványainkat!

  1. Ezután postán vagy e-mailben elküldjük a kért nyomtatványokat. Rövidesen már a kezedbe is veheted az űrlapokat.
  2. A nyomtatványok magyar és német nyelven íródtak, így biztosan érteni fogod, de ha mégis elakadsz a kitöltés közben, keress minket és mi segítünk!
  3. A nyomtatványokat értelemszerűen ki kell tölteni, töltetni és leigazoltatni.
  4. A nyomtatványokat kitöltve, leigazoltatva, a szükséges igazolásokkal, mellékletekkel együtt küldd vissza nekünk, és mi megkezdjük annak feldolgozását.
  5. Amint elkészül az igénylésed, jelentkezünk.

Miként fog tájékoztatni a Familienkasse a német családi pótlék igénylés elbírálásáról?

Miután beadtad a német Kindergeld igénylésedet, utána írásban fogsz értesülni a Familienkasse döntéséről.

Vagyis a Familienkasse a döntését a német családi pótlék igénylésről minden esetben írásban közli. Az általad megadott címre megküldi a határozatot a pontos indoklással, adategyeztetéssel, kimutatással.

Amennyiben az elbírálás pozitív, úgy a német családipótlék-igénylésben megadott számlakivonaton megjelenik az összeg.

Amennyiben nem jár német családi pótlék, vagy a már kifizetett német családi pótlékot vissza kell fizetni, úgy a Familienkasse szintén írásbeli határozatot küld a döntéséről.

Mennyi idő alatt dolgozza fel a német Familienkasse a német családi pótlék igénylést?

A Familienkassénak 6 hónap feldolgozási ideje van. Azaz ami után beérkezik az anyagod a hivatalba, a német Familienkassénak 6 hónapnyi ideje van az ügyed elbírálására.
Tapasztalataink azt mutatják, hogy az ügyfeleink 95%-a átlagosan 4 hónapon belül megkapja a Familienkasse határozatát, és az összeget az általa megadott bankszámlaszámra.

Természetesen több esetben az is előfordul, hogy akár 2 hét alatt is megérkezik az eredmény, de a hivatalnak fél éve van az adatok feldolgozására.

Mindig vannak úgynevezett „csúcs időszakok”, amikor a hivatalban és nálunk is a feldolgozási idő hosszabb (határidők közeledtével vagy a nyári szabadságolások időszakában).

Összességében elmondható, hogy érdemes minél hamarabb összeszedni a papírokat és benyújtani a német családipótlék igénylést.

Német családi pótlék igénylés nyomtatványai

A német Familienkasse és az ügyfél számára is az a legkedvezőbb, ha a német családi pótlék komletten összeállítva érkezik be a hivatalba.

Mégis miért is kell akkor ennyi igazolás a német családi pótlék elkészítéséhez a magyar hivataloktól?

A válasz egyszerű. A német Familienkassenak a német családi pótlék igénylés beérkezést követően ellenőrzi, megbizonyosodik arról, hogy az igénylés jogossága megállja-e a helyét. Mivel a német Familienkasse-nak nincsen rálátása a magyar adatokra, azaz, például arra, hogy a házasság valóban fennáll-e, vagy a gyermek iskolai jogviszonya meddig tart, mekkora a magyarországi családi pótlék összege stb. -, …, így bekéri a magyar hivatali igazolásokat. Összességében elmondható, hogy annak érdekében, hogy minél hamarabb feldolgozza a német Familienkasse a német családi pótlék igénylést, úgy az igazolásokkal alá kell támasztani a kérvényt.

Te is szeretnéd minél hamarabb a számládon tudni a gyermekeid után járó Kindergeld-et?

Három dologra hívjuk fel a figyelmed, amivel felgyorsíthatod a folyamatot, hogy a Kindergeldet minél hamarabb utalják:

1. Érdemes a németországi munkába állás után minél hamarabb benyújtani az igénylést, hisz visszamenőlegesen már csak fél évre fizeti ki a hivatal a Kindergeldet.

2. Az igénylés mellé mindenképpen mellékelni kell azokat a nyomtatványokat, igazolásokat, fénymásolatokat, amiket mi leírunk nektek, hogy kötelező mellékelni. Ezen okmányok hiányában csak fölösleges kérdésekre lehet számítani a Familienkasse-tól.

3. Amenyiben levelet kapsz a Familienkasse-tól, arra a levélben  megadott határidőn belül mindenképpen válaszolni kell, még akkor is, ha úgy érzed, hogy azt amit kérnek Te már megadtad vagy elküldted nekik…

Gyere és Legyél Te is az ügyfelünk!

Ami még érdekelhet!

A következő modulban tudsz kedvedre válogatni a Hírek lapunkon ezidáig mejelent fontos témákból, információkból!
A jobb és bal oldali nyilakkal tudod kiválasztani a számodra érdekes bejegyzést, és a „Bővebben” gombra kattintva tudod elolvasni az egész cikket!

Így sem találtad meg a mit szerettél volna, akkor próbáld meg a keresőbe beírni ami érdekel.

2024-es németADÓ-s és németCSALÁDI-s újdonságok.

Szeretnénk tájékoztatni téged a 2024-es év néhány fontos adózási változásáról, melyekre érdemes odafigyelni. Ezek a változások számos előnyt hoznak a német adófizetők számára, ezért érdemes neked is átolvasni. 1., Alapkedvezmény emelése: Az alapkedvezmény tovább növekszik 2024-ben, ami...

Kindergeld kifizetések időpontjai 2024-ben.

A képre kattintva kérheted a listát .pdf letölthető formátumban, amit e-mailben küldünk, hogy bármikor kéznél legyen... Amennyiben havonta utalják neked is a német családi pótlékot, úgy lentebb megtudhatod, hogy mikor várható a havi Kindergeld 2024-ben.A mérvadó a Kindergeld utolsó számjegye. Azaz...

2023-as németADÓ-s és németCSALÁDI-s újdonságok.

A főbb 2023-as változások, amik minden bizonnyal téged sem fognak hidegen hagyni! 1, Alapkedvezmény emelése Minden évben pozitív irányba változik ez az összeg, ami egy nagyon jó hír.Ez az az összeghatár, amit, ha el nem ér az adózó, addig nem kell neki német személyi jövedelemadót fizetnie. A...

Kindergeld kifizetések időpontjai 2023-ban.

A képre kattintva kérheted a listát .pdf letölthető formátumban, amit e-mailben küldünk, hogy bármikor kéznél legyen... Amennyiben havonta utalják neked is a német családi pótlékot, úgy lentebb megtudhatod, hogy mikor várható a havi Kindergeld 2023-ban.A mérvadó a Kindergeld utolsó számjegye. Azaz...

A német szövetségi kormány újabb segélycsomagról döntött.

Itt vannak a főbb részletek, ami Téged is érinthet... 1, Kinderbonus Júliusban érkezik a gyermekes családoknak az idei Kinderbonus. A kifizetés egyszeri lesz, gyermekenként összesen 100 euró. A Kinderbonus-t nem kell extra kérni, automatikusan jár. A bónusz célja a családok nehézségeinek...

Gyermekbónusz 2022

Gyermekbónusz újratöltve – a kifizetés dátuma még nem ismert. A német szövetségi kormány a segélycsomag részeként gyermekprémiumról is döntött. A gyermekes családok idei egyszeri Kinderbonus kifizetése gyermekenként összesen 100 euró. A bónusz célja a családok nehézségeinek enyhítése. Ezt a...

2022-es újdonságok, németADÓ és németCSALÁDI tekintetében.

A főbb 2022-es változások, ami téged is érdekelhet. 1, Alapkedvezmény emelése Ez az az összeghatár, amit, ha nem ér el a Németországban adózó, addig az összegig nem kell neki személyi jövedelemadót fizetnie. A 2021-es évre ez az összeg a 9.744,-€ volt,míg 2022-ben ez az összeg 9.984,-€ lesz.Ha a...

Kindergeld kifizetések időpontjai 2022-ben.

A képre kattintva kérheted a listát .pdf letölthető formátumban, amit e-mailben küldünk, hogy bármikor kéznél legyen... Amennyiben havonta utalják neked is a német családi pótlékot, úgy lentebb megtudhatod, hogy mikor várható a havi Kindergeld 2022-ben.A mérvadó a Kindergeld utolsó számjegye. Azaz...

Rólunk, tőlünk, nektek-2021 szeptemberi németADÓ HÍRADÓ.

A szeptember cégünk életében változást hozott. Réka kolléganőnk távozott a cégtől, vele már nem beszélhettek, találkozhattok többet az irodánkban. Helyette új kolléganőt köszönthetünk a ROLESZT Kft németADÓ-Tündérei csapatában Niki személyében. Fogadjátok Őt sok szeretettel! Niki veszi át Réka...

18 éves lettem én, meglepetés e költemény…

(Persze, csak hasonlóan kezdődik József Attila verse) 2003. március 21. Nagy évszám, ez a mi életünkben, nagykorú lett a cégünk. A ROLESZT Kft 18 évvel ezelőtt alakult. Sok minden történt az elmúlt 18 év alatt. Amikor egy üzlet beindul…. Mikor elkezdtünk a "német vonallal" foglalkozni, még nem...

Mit mondanak rólunk az ügyfeleink?

Sziasztok!
Nagyon köszönöm a gyors ügyintézést, még a tértivevényes igazolás sem jött vissza a Familienkasse-tól, hogy átvették a levelet, de a határozat már meg is érkezett.
Nem is akartam elhinni, de már a számlán is rajta volt a családi visszamenőleg is. Pedig én még csak a rózsaszín visszaigazoló szelvényt vártam.
Nagyon nagy köszönet.
I. Éva

Ügyfél

Helló csajok!

Nekem a családi pótlék különbözetet szuperül elintéztétek, kapom havonta!

Viszont adóvisszaigényléshez a csomagot küldhetnétek, mert ezt az évet is, mint az előbbieket, rátok bízom! A legjobbakra! smile

B. Zoltán,… ha nem lenne meg a cím, de megvan….
további sikeres ügyintézést, szép napot nektek! Mindent köszönök!!!

Igazi tündérek vagytok, mindig pénz áll a házhoz ha veletek beszél az ember!

köszi,

B. Zoltán

Ügyfél

Kedves Tündérek!

Nagy meglepetés ért ma este, amikor ránéztem a számlámra, megkaptam a pénzt a Familienkassétól.
Nagyon köszönöm a profi munkátokat és további sok sikert kívánok nektek, az már biztos hogy ajánlani foglak titeket mindenkinek. És majd kérnék segítséget az adó visszatérítésben is.

S. Zsolt

Ügyfél

Pin It on Pinterest

A weboldalon cookie-kat használunk az optimális működés érdekében. A részletekért kattintson ide. További információ

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás